Papíron vezetendő tananyag-nyilvántartás, munkaidő-nyilvántartás, platformokba beépülő főnökök, fenyegetettség a szakképzési reformmal járó egyéni bérmegállapodások miatt, túlkompenzálás és bizalomhiány… Így éli meg a „digitális munkarendet” egy amúgy digitális oktatásban jártas szakgimnáziumi nyelvtanár.
„Úgy fest, hogy nem egységes a szakképzésben a vegzálás mértéke.
Van, ahol ragaszkodnak ahhoz, hogy reggel nyolc óráig töltsék fel a KRÉTÁ-ba az aznapi feladatokat, túl azon, hogy az iskola által preferált platformra is kötelező feltölteni ugyanezt. Az iskolai platformokra beépülnek a főnökök, olyan szöveggel, hogy segítenek – amúgy ők sem értenek hozzá, hiszen mindenkinek szinte minden új, hanem inkább az ellenőrzés szándékával. Ezt nagyon sok helyről hallottam. Nálunk meg is mondta a főnök, hogy ellenőrzés szándékával teszi(k), illetve több face csoportban kértek iskolavezetők segítséget a beépülés mikéntjéhez, és még ők voltak megsértődve, amikor azt mondták néhányan, hogy inkább bízzanak meg a kollégáikban, mert a bizalom többet hoz a konyhára ebben a rendkívüli helyzetben, mint az ellenőrzés.
Az más kérdés, hogy én például nem használom az iskola által kiválasztott felületet, és nyolcig sem tudom feltölteni a KRÉTÁ-t (mert lehetetlen küldetés), de még nem szóltak érte. (Szerintem fogok letolást kapni… Gondolom emiatt is van az, hogy szó szerint rendszeresen görcsbe rándul a gyomrom. )
Viszont én pl. évek óta messenger csoportot használok a diákjaimmal, ezen kívül van egy saját oldalam, ahová mindig mindent feltöltök, mániám, hogy minden tanórához legyen autentikus idegennyelvű anyag, amit bárki, bármikor felhasználhat, újranézhet stb. Én változatlanul ezeket használom (a discorddal kiegészítve, amin online órákat tudok tartani), hiszen ebben vagyok otthon, ebben vagyunk kölcsönösen gyakorlottak a tanítványaimmal.
Több helyről hallottam, hogy a KRÉTÁ-n és a kiválasztott felületen túl egy táblázatba is fel kell tölteniük a dolgokat (minden órához a tananyagot és a feladatokat, ezek elérhetőségét, a kiadás módját és határidejét) . Papíron, aláírással. Félelmetes…
Van, ahol munkaidő-nyilvántartást is kell vezetni, de persze a hétvégét üresen kell hagyni.
Úgy látom, hogy mindenki túlkompenzál.
A főnökök félnek és ezért lehetetlen dolgokat kérnek a beosztottaktól, hogy felfele demonstrálni tudják, a pedagógusaik dolgoznak, azaz ugyanazt és ugyanúgy megtanítják, mintha nem online lennének.
A tanárok meg azért hajtják túl magukat és a szerencsétlen gyerekeket ezáltal, hogy bebizonyítsák, megszolgálják a pénzüket, ami helyett kis híján fizetés nélküli szabadság lett.
Sokan érzik úgy, hogy mindenki számára láthatóvá kell tenni, hogy jogos a fizetés, hiszen sokan éppen munkanélkülivé válnak. Ezt – úgy gondolják – rengeteg feladat feladásával tudják a legjobban megmutatni.
Az valahogyan fel sem merül bennük, hogy sok évet tanult értelmiségiként, szakemberekként nem helyettesíthetőek mással, és ezért bizony megbecsülés járna, gyomorgörcs helyett, egy normáliasan működő világban.
A szakképzésben most lett volna a felkészülés a bértárgyalásokra, ami azt jelentette a legtöbb helyen, hogy elkezdtek vadul órákat látogatni. Április végéig akartak bizonyos szempontsor szerint mindenkit megnézni, hogy így döntsék el, ki mennyi pénzre jogosult.
Ezek a látogatások kb. nyolcvan százalékban elmaradtak, emiatt még jobban tudják rettegtetni a főnökök a beosztottakat. Gondolom, hogy a felületekre való kötelező főnöki beépülést is ez a bértárgyalás ihlette.
El tudom képzelni, hogy a centrumos főnökök szorgalmazzák ezt az igazgatóknál.
Állítólag az NSZFH meg monitorozza a KRÉTÁ-t, oda azért kötelező mindent beírni.
Teljesen értelmetlennek tartom, hogy hazudozásra ítélnek mindenkit, hiszen a normál órarendet kell töltögetni, azaz simán elvárják, hogy ugyanúgy tanítsuk ugyanazt, mintha az iskolában lennénk, normál körülmények között.
Aki becsületesen szereti csinálni a dolgait, annak ez egy hatalmas frusztráció, hiszen megvalósíthatatlan.
Jó lenne némi bizalom az oktatásirányítás részéről.
Szerintem sokan rászolgáltak.”